Remélhetőleg a 36 résztvevő által adományozott összeg eléri majd a 20.000 eurót, amelyet az árva gyerekekkel foglalkozó Tereza Maxova Alapítvány megsegítésére gyűjtenek. |
![]() |
Prágában 2006. április 1-jén déli 12 órakor indul neki a 36 résztvevő és az Ahrend dolgozói a félmarathon lefutásának, mellyel reményeik szerint elérik a 20.000 eurós támogatást. Az Ahrend jótékonysági futásának a bevételét a Tereza Maxova Alapítványnak ajánlotta fel. Az Alapítványt a híres cseh top modell hozta létre 1997. január 22-én, azzal a céllal, hogy nemzetközi támogatást szerezzen az elhagyott gyermekek számára.
A „nyitott kezek” project lényege, hogy pénzügyi támogatást szerezzen azon önkéntesek számára, akik a gyerekekkel együtt töltött idővel igyekeznek kompenzálni az őket ért sérelmeket.
Továbbá, a Tereza Maxova Alapítvány támogatást nyújt számos olyan egészségügyi, terápiás és szociális projecthez is, melyek szintén ezzel a súlyos problémával foglalkoznak.
Az „Esélyt a gyerekeknek” project ezeknek a gyerekeknek az oktatásával és fejlesztésével foglalkozik. A pénz egy részét számítógépek és iskolai bútorok vásárlására fordítják. Jelenleg ugyanis az árva gyerekeknek nincs, vagy csak korlátozott számítógép hozzáférési lehetőségük van. Ezáltal számítógépes ismeretekre tehetnek szert, mellyel a későbbiekben jelentősen javulnak az esélyeik a munkaerőpiacon.
Március 31-én hat különböző országból 36 résztvevő és 21 szponzor több árvaházat és gyermekotthont látogat majd meg.
Április 1-jén, pedig a prágai Nemzetközi Marathon Szövetség szervezésében a félmarathon futására kerül majd sor.
Az összegyűlt összeget ünnepélyes keretek között az Ahrend új kelet-és közép európai bemutatótermében (Prága) a Győztesek Brunch-a alatt adják majd át a Tereza Maxova Alapítványnak.
Hírek angolul